F1-live.hu a nap 24 órájában

Hamilton: Mielőtt bemutatkoztam volna az F1-ben, Räikkönen volt a kedvenc versenyzőm!

Lewis Hamilton, 2008 Formula-1 világbajnoka elárulta, hogy a bemutatkozása előtt Kimi Räikkönen volt a kedvenc versenyzője a kategóriában, és még mindig csodálja őt.

Jenson Button, a Vodafone McLaren Mercedes másik világbajnok versenyzője szintén boldog, hogy a finn „Jégember” visszatér.

Fotó: Lotus F1 Team
Igen, Kimi Räikkönen visszatér… 2007 Formula-1 világbajnoka a Lotus F1 Team néven futó istállóval állapodott meg, és írt alá egy 2 esztendőre szóló szerződést.

Természetesen hatalmas az érdeklődés Kimi iránt, és talán a felhajtás is nagyobb körülötte, mint volt Michael Schumacher esetében, amikor 2006 után 2010-ben visszatért.

Lewis Hamilton a The Sun lapnak nyilatkozott a McLaren bemutatóján: „Kimi volt az én kedvenc versenyzőm, még röviddel azelőtt, hogy bemutatkoztam volna az F1-ben, és még mindig az egyik olyan vezető, akit a leginkább csodálok.” – nyilatkozta elismerően a brit bajnok.

„Kimi hihetetlenül tehetséges és nagyszerű, hogy ismét itt lesz közöttünk. Ezzel együtt elmondhatom, sajnálatos az, hogy olyan nagyszerű versenyző, mint Robert (Kubica) nem lehet itt, de szebbé teszi a dolgokat az, hogy egy olyan versenyző, mint Kimi, visszatér.”

Jenson Button: „Kimi jó a Formula-1 számára.” – kezdte vigyorogva a 32 éves világbajnok. „Az újságíróknak, mint önöknek, ő nem egy egyszerű típus, de vicces srác, és extrém tehetséges. Kimi hoz valamit a sportunkba, és emiatt jó, hogy visszatér.”

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?
Igen
54% 2156
Nem
46% 1842
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 61 pont
2. Spain Fernando Alonso 61 pont
3. United Kingdom Lewis Hamilton 53 pont
4. Finnország Kimi Räikkönen 49 pont
5. Australia Mark Webber 48 pont

További versenyzők

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 109 pont
2. United Kingdom McLaren 98 pont
3. United Kingdom Lotus-Renault
84 pont
4. Italy Ferrari 63 pont
5. Germany Mercedes 43 pont

Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?