F1-live.hu a nap 24 órájában

Az F1-es bajnokok sem angyalok...

A legtöbb versenyzőt rajongóik "félistenként" tisztelik, emberi hibáikat  tévedésnek, a rivális csapat vagy versenyző rosszindulatú pletykáinak tekintik.

Pedig ahány ember, annyi gyarlóság - és ez pilótákra is épp úgy igaz, mint az értük rajongók tömegére.

Számtalan jó tulajdonságuk mellett azonban mint minden más embernek, a pilótáknak is vannak rossz tulajdonságaik.

Nem sok visszavonult vagy éppen jelenleg is aktív bajnok vonult vissza glóriával a fején.

James Hunt, 1976 világbajnoka a szókimondása és merész manőverei mellett a nőügyeiről vált nevezetessé a paddockban. James falta a nőket és nem nagyon csinált titkot ebből. Kora egyik bálványa volt, így nem csoda, hogy szebbnél szebb modellek között válogathatott. A hűség nem tartozott az erényei közé.

Nelson Piquet, 1981, 1983 és 1987 bajnoka sem válogatott az eszközökben, ha riválisát beakarta feketíteni. Legnagyobb riválisa, a feltörekvő Ayrton Senna volt. Piquet nem nézte jó szemmel honfitársa emelkedő csillagát.

Senna zárkózottságát kihasználva azt terjesztette egy időben Ayrton-ról, hogy homoszexuális. A destruktív kampány felbosszantotta a brazil tehetséget, aki ezt soha nem bocsátotta meg honfitársának.
Alain Prost 1985, 1986, 1989 és 1993 bajnoka a címért folytatott ádáz küzdelemben mutatta meg sötétebbik oldalát. Az 1989-es ütközése Sennával már legenda. Prost bajnok lett, Sennát kizárták.

A felvételek azt bizonyítják, hogy Prost szándékosan húzta rá a kormányt a belső íven támadó riválisára. A manőver vitákat robbantott ki. Prost a visszavonulása és Ayrton halála után ismerte el, tudta, hogy Senna támad és azt is eldöntötte, hogy nem engedi el a brazilt, lesz ami lesz.

Ayrton Senna 1988, 1990 és 1991 bajnoka visszavágott az 1989-es sérelemért.

A harag rossz tanácsadó és csakúgy, mint az előző évben, most is Suzuka adott otthont a dráma csúcspontjának. Senna a rajt után 273 km/órás sebességgel szándékosan kilökte Prostot.

A kavicságyban landoló versenyzők sérülések nélkül szálltak ki a roncsokból. Senna így bajnok lett, épp úgy mint ahogy az előző évben, amikor Prost egy ütközéssel rendezte a közöttük feszülő konfliktust.

Michael Schumacher 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003 és 2004 bajnoka, aki három év kihagyás után 2010-ben ismét csatlakozott a mezőnyhöz, oly sok diadala mellett vannak olyan események, melyekre aligha büszke a német legenda.

A 1997-ben  Jacqzes Villeneuve-vel történt incidense, amiből a versenybíróság őt hozta ki vétkesnek és ez igen sokba is került számára.

Nevezetesem az összes pontjától megfosztották a pilótát és ezzel egy világbajnoki 2. helyet is bukott.

2006-ban Monacóban az időmérő edzésen állt meg az ideális íven, ezzel megakadályozva riválisát, Fernando Alonsot abban, hogy használható időt autózzon.

A versenybíróság ezt a manővert is szándékosnak minősítette és a rajtrács végére száműzte a legendás bajnokot.

Kimi Raikkonen 2007 bajnoka nagyon nem kedveli a sajtó képviselőit és olykor a pohár fenekére is néz. A sajtó utálatát nem rejti véka alá és egy-egy görbe estés videó megjelenését sem szokta kommentálni.

A McLaren vezetésével nem egy vitája volt szabados életmódja miatt, amit ő ezekkel a szavakkal kommentált: "Amíg a pályán gyors vagyok, senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok a versenyek után!"

Fernando Alonso 2005 és 2006 bajnoka leginkább a látványos kiborulásai, a csapatrádióban történő különös mondatairól is nevezetes. Csapattársaival való viszonyára a távolságtartás jellemző. Ha valami okból a csapattársa a versenyben elé kerül, a csapatnak nem egy utalást tesz rádión arra, hogy ez neki nem megfelelő helyzet.

Lewis Hamilton 2008 bajnoka agresszív stílusa bizonyos helyzetekben kifejezetten előny, de van, hogy bajba sodorja. 2007-ben Alonso csapattársaként elmérgesedő rossz viszonyhoz ő is hozzájárult. A felek közötti feszültség és egymás gondos elkerülése a mai napi érezhető.

Sebastian Vettel, 2010 bajnoka leginkább érdekes humoráról és egy-egy provokatív nyilatkozatával hívta fel magára a figyelmet.

Alonsonak füstölgő Ferrarit kívánt "humorosan", míg Mark Webbernek a mentőket ajánlotta segítségképpen a nagy küzdelemben, mikor arról kérdezték, segíti-e csapattársát.

Írta: Pinti

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?
Igen
54% 2153
Nem
46% 1842
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 61 pont
2. Spain Fernando Alonso 61 pont
3. United Kingdom Lewis Hamilton 53 pont
4. Finnország Kimi Räikkönen 49 pont
5. Australia Mark Webber 48 pont

További versenyzők

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 109 pont
2. United Kingdom McLaren 98 pont
3. United Kingdom Lotus-Renault
84 pont
4. Italy Ferrari 63 pont
5. Germany Mercedes 43 pont

Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?