Befuccsolhat az egész vitatott sávolyi beruházás
Teljesen bedőlhet az egész sávolyi motorpálya-beruházás, ha néhány napon belül nem írják alá a vitatott módon megítélt tízmilliárdos állami hitelről szóló szerződést, márpedig erre egyes források szerint egyre kevesebb az esély. Az állam ugyanakkor közben már pályázatot is kiírt azoknak az utaknak a megépítésére, amelyek a motorpályához vezetnének. Bár jelenleg kétséges, hogy egyáltalán megépülhet-e a sávolyi motorversenypálya és rendezhet-e Magyarország szeptemberben MotoGP-futamot, az állam már elindította a leendő Balatonringhez vezető utak megépítéséhez szükséges eljárásokat. A Közbeszerzési Értesítőben szerdán megjelent felhívás szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kivitelezőt keres két olyan út megépítésére, amelyeken a pályához egyszerűbben el lehet majd jutni az autópálya felől.
A pályázat nyertesének ki kell építenie egy 700 méteres útszakaszt, amely a sávolyi autópálya-csomópont összekötő ágát csatlakoztatja a 7-es fúőúthoz, ezenkívül egy földutat kell átépítenie mintegy 250 méteres távon. A közbeszerzést május közepéig bonyolítják le a felhívás szerint. Az [origo] megkérdezte az állami céget, miért tették közzé a felhívást az előtt, hogy a projekt sorsa eldőlt volna, illetve, hogy az útnak akkor is meg kell-e épülnie, ha a motorversenypálya végül mégsem épül meg. A NIF Zrt. későbbre ígért választ a kérdéseinkre.
A levegőben lógó szerződés
Az, hogy lesz-e egyáltalán pálya, az nagyrészt a beruházó és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közötti hitelszerződés megkötésétől függ. "Ha a jövő héten nem kezdődik meg a munkaszervezés és a munkák elindítása, akkor nem lesz MotoGP, ehhez azonban még a héten alá kell írni a hitelszerződést a beruházóval" - mondta az [origo]-nak Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, aki kormánybiztosként a sávolyi motorversenypálya-beruházásért is felel.
A kormány tavaly októberben mintegy 15 milliárd forintos állami kezességvállalással megtámogatott hitelről döntött, amelyet a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) kell folyósítania a spanyol beruházónak, pontosabban a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek. A projekt kormányzati támogatásának része, hogy az állam - a Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül - mintegy 20 milliárd forintot fizet tíz év alatt a MotoGP verseny jogtulajdonosának, a Dornának a versenyrendezés jogáért.
A RÉSZLETEKÉRT KATT IDE